08/20100
11. nap Mestia – Ambrolauri
Az ominózus Sting sor dallamára (i'm sending out an sos) született meg a tegnap estét leíró dalocska is Szabolcs fajében: Mestiában disco lesz. Ha nem is disco, de mulatság lett, és a brigád ismét a szervezőkkel együtt hagyta el a szállást, miután ébresztőórát nem állított be senki. A dal viszont egész nap a fejünkben mászkált. Egyébként ez nem is egyszerű feladat, soha nem tudjuk, éppen mennyi a helyi idő, és hogy a telefonjaink átálltak-e erre a zónára, vagy nem.
Ezt a napot ígérték a legnehezebbnek, de simán teljesítettük a reggeli késés ellenére is. Az út szép volt, megint bőven kétezer méter felé másztunk fel a Magas Kaukázus hegyibe, ahol még hó van most is , és ahonnan minden irányból kicsi patakok folynak le. Lassan haladtunk, hegynek fel egyes, lefelé felező kettes é gurulás, de legyűrtük a hegyet. Közben persze a hegy is elvette, ami neki jár, elhagytuk a rugókat összefogó vasdarabot, és a jobb oldali első szamárablakról is valamit. Mindegy, Istennek ami Istené, császárnak, ami a császáré, a hegynek, ami a hegyé. A svaneti régi unesco álal a világörökség részévé nyilvánított tornyai meseszépek, olyan ez, mintha a gyűrűk ura forgatásának a helyszínén lennénk, és nem egy pusztulóban lévő országban.
A mai szállásunk nagyon király hotelben volt a kimondhatatlan nevű a betűs településen, de a kényelem mellet semmit, de semmit nem tudnak a grúzok a vendéglátásról. Nem beszélnek nyelveket, nem hozzák ki, amit rendelsz, szóval csupa bosszúság. Lőrincnek gurult el először a pöttyös, de a panaszkönyv nem lett meg, a végre meghozott kajáról meg ne beszéljünk. Békesség.
Egyébként saraztunk bőven, az autó most már felismerhetetlen, hála a helyi utaknak, amikor nem sár van, és nem kőrengeteg, vagy patakmeder, akkor por, por és por, de nem ám a Temesi Ferenc -féle, hanem az a ragadós, mindenhova beszökős, gonosz fajta.
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.