A tűzkeresztség nagy sikerén felbuzdulva úgy határoztunk, hogy meghódítjuk a Mátrát egy szép, napsütötte novemberi vasárnap. Az időzítés korrekt volt, csak előtte ne lett volna két hetes eső, ami utólag egy kicsit sok gondot okozott.

 

Gyöngyösig minden rendben is volt, kurjongattuk a vonatkozó szállóigét rendesen (MI FOLYI ITT, GYÖNGYÖSÖN!! https://www.youtube.com/watch?v=WomF_oMI9cQ), majd irányba álltunk felfelé. Mivel nagyjából törvénytisztelő polgárok vagyunk, komoly gondot okozott, hogy az erdőbe ne olyan helyen másszunk be, ahol ki van téve a természetvédelmi terület tábla. Kb egy órás bénázás után találtunk egy nagyon finom, közel harminc fokos emelkedőt felfelé, ahol komoly tanakodásba fogtunk, hogy elmegy, vagy nem megy el az autó. Végül győzött a kíváncsiság, és nekivágtunk. Andrés ismét megmutatta, hogy ő többet tud, mint mi, mert simán felmászott négy kerékben, felező nélkül. Út az nem volt fenn, amíg lehetett, az erdőben csapattunk, majd visszatértünk az autóknak épített világba.

 

Rövid játszadozás után (kipipáltunk egy két patakot, vízmosást) rájöttünk, hogy kezd az üzemanyag mutató nagyon lefelé konyulni, szóval kerestünk benzin kutat. azaz kerestünk volna, de Mátraszentimre, Mátraszentlászló környékén nem igazán volt. Ekkor sofőr váltás következett, és Lőrinc kapta kézbe a kormányt, az immár ködszitálós, hideg időben.

 

Az első lehetőségnél ahol sorompó nyitva volt az erdő felé be is zúztunk, és dagasztottuk a sarat becsülettel. Minden simán ment, amíg az erdészeti útról lefelé Lőrinc ki nem szúrt egy irtást, amit egy vadvédelmi kerítés miatt csináltak az erdőben. Akkor még nem sejtettük, hogy a kerítés milyen szerepet játszik majd életünkben.

 

Az irtás lefelé haladt, kb tizenöt húsz fok lejtéssel, szép avar (alatt agyagos saras két hetes ázott talaj), a legalján egy patak, majd hasonló kaptató felfelé. Na beindult a demokrácia, hogy nekivágjunk-e, vagy nem. Én mondtam, hogy tuti lent maradunk, a többiek mondták, hogy nem.

 

Lecsúsztunk a feléig (szó szerint csúsztunk felezővel is), ahol könyörögtem, hogy forduljunk vissza, mert ebből szopás lesz, nem is kicsi. A kíváncsiság és a vakmerőség azonban legyőzte a józan észt és kettő az egy ellen arányban tovább mentek a srácok. Én egy fényképezővel átmentem a patak meredek másik oldalára, hogy fotózzam, hogyan akadnak el. Hát le is fotóztam. Egyszerűen akadtunk el, mint kés a vajban, ment felfelé, aztán a kerekek megszűntek tapadni, és visszacsúszott a patakba a hátsó tengely.

 

Innen kb két óra hosszan ment a kendács, rakjunk követ alá, álljunk rá a motorházra, toljuk, húzzuk, füstöljük körbe (a cigi az ment rendesen). Az ördög se tudta volna kihámozni onnan. Ezt kábé délután háromra mi is felfogtuk. Segítség kell. A csapat cigarettázik, bazmegol, és vigyáz a kocsira, el ne lopják. (Ja ez komoly veszély volt.) B csapat elmegy segítséget hozni, bár a fene se tudja, hol vagyunk.

 

A csapat: Lőrinc és Barnabás. (Igen, ők szavaztak arra, hogy felmegy ez, nem lesz gond.)

B csapat: én.

 

Laza huszonöt perc terepfutás térdig sáros bakancsban, és már láttam is valami falu táblát. Amint megláttam, ki is kanyarodott egy UAZ. Hiába integettem, szart rá és ment a dolgára, pedig de jó lett volna egy jó UAZ.

 

Beérve a faluba (Mátraszent valami) az első ember akit megláttam, egy terep színű nadrágban vadász tacskót sétáltató jóember volt, aki akarata ellenére vált történetünk egyik hősévé aznapra. Mint kiderült volt neki is UAZa, meg favágó is, meg tudja is hol akadtunk el. Kicsit könyörögtem neki, mondtam hogy fizetünk is. Ő meg mondta, hogy vasárnap van. Mondtam hogy tudom, azért lenne jó hazamenni nekünk is. Végül kötélnek állt, és bepattantunk a platós UAZba, és mint a felmentő sereg dübörögtünk. Balázs, mert így hívták a jóembert, mondta, hogy szokott ilyen pesti hülyéket kirángatni néha-néha, de az erdész dühös lesz, ha szétbarmoljuk az utat. (Ha csak az utat barmoltuk volna szét!)

 

Megérkeztünk, nagy öröm, UAZ elé áll Andrénak, Barnabás full gázt ad, az UAZos is nyomja szépen, haladt is egy fél métert előre, majd vissza magin, UAZ-sotul. Ez egyszer kétszer replay.

 

Mentő ötlet: Majd az UAZ lendületből! Hát a lendületből úgy elszakadt az acél sodrony kötél vége, hogy vidáman repült az egész kötél, még jó, hogy nem felénk. A lendület arra viszont jó volt, hogy az UAZ lendületet vegyen, aminek köszönhetően elegánsan félrecsúszott a segge. Balázsba belenyilallhatott valami, mert mondta, hogy most az lenne a prioritás, hogy toljuk fel az UAZt biztos száraz (!) helyre. Egy órás huzavona kezdődött, aminek a vége az lett, hogy az UAZ platója végérvényesen és visszavonhatatlanul eggyé vált az erdészeti acélkerítéssel, az UAZ pedig furcsán ferdén állva örök pihenőhelyre talált. Se előre, se hátra. Az erdészeti kerítés sokkal keményebb volt, mint bárki is gondolta volna. Pedig nehezéknek még egy jó két mázsa követ is ráhordtunk a platóra. A közdelem során az UAZ vesztett egy visszapillantót és egy hátsó lámpát.

 

Ekkor hangzott el először a varázsige: hívni kell az LKT-t. (Aki nem tudja mi az, feltétlenül tekintse meg, mert lényeges a történet szempontjából: https://www.youtube.com/watch?v=wpZjNOcNg78). Mi nem tudtuk mi az, de Barnabás enyhe cinizmussal értékelve a helyzetet megjegyezte, hogy most már az UAZ-os ember is érdekelt abban, hogy idecsalogassa a mindent tudó haverját, ha már egyszer az UAZ kell neki holnap reggel a melóhoz.

 

Időközben a bátyám felajánlja telefonon, hogy eljön értünk az S4-el. Mondtam neki, hogy köszi, azzal kintebb nem leszünkJ

 

Szóval az LKTs ember nem volt otthon, este hétre ígérte magát. Addig mit volt, mit tenni, visszasétáltunk a faluba, és csárdáztunk egy jót. Aztán testületileg átvonultunk az LKTs ember által üzemeltetett kocsmába, ahol mi Lőrinccel komoly sör unicum párbajba kezdtünk a helyzet pozitív kiértékelése céljából. Mondanom sem kell, hogy ez a tulaj szemeinek tetsző cselekedet volt. A tulaj nem igazán akart kötélnek állni, mivel elhagyta valahol az összes világítást, anélkül pedig így november vége felé elég sötét van az erdőben. Nagy nehezen meggyőztük, mi pedig azt az utasítást kaptuk, hogy sétáljunk előre vissza az erdőben, út közben észre fogjuk venni egymást.

 

A maradék sörökkel bátran nekivágtunk hát az útnak, egészen a falu tábláig el is jutottunk, ahol olyan irtózatos sötétség borult ránk, hogy Barnabás és Lőrinc nem akartak továbbjönni. Én bátran rágyújtottam, és a cigaretta mobiltelefon kombó fényével törtünk előre. Hátunk mögött irtózatos hangok hallatszottak, mintha Szauron és Szarumán egyesített hordái indultak volna meg. Nem sokkal a betonút vége felé elhaladt mellettünk két személyautó haladt el, valami nagyot és irtózatosan közrefogva, teljes fényarzenállal világítva. A nagy és borzalmas gép kéményéből harminc centi magas tűzoszlopok törtek fel néha-néha, hangja pedig agy kisebb harckocsiéra hasonlított. Na ez volt az LKT.

 

És akkor, ahogy beértünk az erdőbe, a felvezető autók mind lemaradtak. Ott álltunk a hidegben és a végtelen sötétben, a Balázs nevű helyi arc egy szem lámpájával, és azt vettük észre, hogy traktoros Sanyesz nem viccel, hanem teli gázzal nekivág az erdőnek, abba az irányba, ahol Andrét sejti. Életünk talán eddigi legszürreálisabb futóversenye kezdődött az LKT és a gyalogság (ezek voltunk mi) között. Az LKT egyetlen egyszerű stratégiát követett, nem áll meg soha, semmilyen körülmények között. A sofőr Sanyesz ezt különös eleganciával adta elő, miközben félig kilógott a pilótafülkéből, hogy zseblámpázzon magának, ha már ugye nincs világítás, ezzel egyidejűleg pedig egyszerre kormányzott és kezelte a jó sok váltókart. Mi pedig estünk keltünk mögötte, a Brigád tagjai el-el maradoztak, de nem volt megállás, menni kellett. És miközben futottunk éjszaka a sötét és hideg erdőben, meg-meg botolva kilométereken keresztül a félelmetes hangot kiadó gépszörnyeteg előtt, nekem folyamatosan Radnóti Razglednicákjának a sorai jártak a fejemben.

 

1.

Bulgáriából vastag, vad ágyuszó gurul,

a hegygerincre dobban, majd tétováz s lehull;

torlódik ember, állat, szekér és gondolat,

az út nyerítve hőköl, sörényes ég szalad.

Te állandó vagy bennem e mozgó zürzavarban,

tudatom mélyén fénylesz örökre mozdulatlan

s némán, akár az angyal, ha pusztulást csodál,

vagy korhadt fának odván temetkező bogár.

(1944. augusztus 30. A hegyek közt)

 

2.

Kilenc kilométerre innen égnek

a kazlak és a házak,

s a rétek szélein megülve némán

riadt pórok pipáznak.

Itt még vizet fodroz a tóra lépő

apró pásztorleány

s felhőt iszik a vízre ráhajolva

a fodros birkanyáj.

(Cservenka, 1944. október 6.)

 

3.

Az ökrök száján véres nyál csorog,

az emberek mind véreset vizelnek,

a század bűzös, vad csomókban áll.

Fölöttünk fú a förtelmes halál.

(Mohács, 1944. október 24.)

4

Mellézuhantam, átfordult a teste

s feszes volt már, mint húr, ha pattan.

Tarkólövés. - Így végzed hát te is, -

súgtam magamnak, - csak feküdj nyugodtan.

Halált virágzik most a türelem. -

Der springt noch auf, - hangzott fölöttem.

Sárral kevert vér száradt fülemen.

Szentkirályszabadja, 1944. október 31.

 

 

Hál Istennek nem így végeztük. Odaértünk a patakunkhoz, és André ugyanott pihent, ahol hagytuk, kacsingatva az UAZ hátsójára, miközben hátsó tengelyig süllyedt a patakban, amely lágyan nyaldosta akkor is. 

 

Ettől a ponttól a probléma viszonylag gyorsan oldódott meg: Az LKT a másodpercek tört része alatt kikapta a nyolc tonnás csörlőjével az UAZT (bár egy darabig ügyeskedni kellett, mert a plató és a kerítés örök házassága olyan tartósnak bizonyult, hogy a plató maradni akart). Föl is vonszolta azzal a lendülettel egészen az útig.

 

Eztán következett André, akinek a két tonnája nem igazán izzasztotta meg az LKT-t, ezúttal tényleg mint kés a vajban, hipp-hopp az úton találta magát az autó (bár Barnabás állítása szerint az útig vezető kétszáz méter alatt sokat őszült).

 

Minden jó ha a vége jó, a falusiak kb egy huszassal legomboltak a mentő akcióért, de mivel nem volt más választásunk, teljesen rendben éreztük a dolgot, különösen az UAZ-ra eső 5,000 Ft-ot, ami az elferdült platóért, a lámpáért és a visszapillantóért nem tűnik soknak.

 

André hátsó tengelye kicsit eldeformálódhatott a patakban pihenéstől, mert nem nyílt a csomagtartó, de a Barnabás meg én ráálltunk, megrugdostuk, és meg is javult. Szegény UAZ-os ember, hogy örülhetett másnap reggel a két mázsa kőnek, amit a platóra felhordtunk:)

 

Jó mulatság, férfi munka volt!

 

A fényképek megtekinthetőek:

 

http://picasaweb.google.hu/plorinc/Offroad1116Matra#