9. nap – Batumi Kutaisi

Na itt már volt tényleg minden, amiért idejöttünk, nagy és meredek kapaszkodók, sziklák, szakadékok, és persze a constant driving ™ technika. Mentünk mint a tank, hegynek fel, hegynek le. Persze nagy könnyebbséget jelentett, hogy az Etora team jött velük, így nem féltünk, hogy a hegyekben kell éjszakáznunk.

Kaukázus hágói meseszépek voltak, több, min kétezer méter magasan mászkáltunk, itt már fák nem voltak, csak a mindenhol jelen lévő fitnesz tehenek, akik folyamatosan össze vissza legelésznek ebben az országban, többször heves dudálással lehetett csak elkergetni őket az útból. Olyankor mélyen a szemedbe néznek és ha szimpatikusnak találnak, elállnak az útból.

Grúzia egyébként szintén failed country, ami jó volt itt valaha, az is pusztulóban van, és ami furcsa, hogy az embereknek láthatóan nincs is igényük többre, csak sto gram vodka. Minden második ház vagy gyár üres, az utcák kihaltak, közvilágítás csak a belvárosban, este a házak ablakai sötétek, ez egyszerűen egy szellemország. A helyiek azt mondták este, hogy lakosság majdnem fele kivándorolt, hát úgy is néz itt minden. Aki maradt, az pedig kerülgeti a tehenet, és lakik a pusztuló házakban. Viszont nagyon kedvesek fent a hegyekben, dudálnak villognak. André ebben az országban is úgy működik, mint egy pápamobil, nagy üvegezett autó, amiből furcsa fehérek integetnek, a szélvédőn meg egy két golyónyom...

Este időben beértünk a szállásra, amiről nem hittük el, hogy az, de mégis az. Hosszas kavarás után lett égkondis szobánk, ezért én pl termo pulcsiban aludtam, nem jó az a tizenhat fok. Ettünk is valamit, de nem volt egy kulináris élvezet, viszont funkcionális étkezésnek jó volt. Este még behúztunk a városba, megnéztük a night life-ot, aztán jöttünk haza.

Most megint nekivágunk a hegyeknek, hajrá hajrá!

B komment:

Grúzia nagyon kétarcú – a vidék gyönyörű az Alacsony-Kaukázus (amely nem annyira zord mint a magas, és teljesen zöld) bámulatos, míg a városok konkrétan úgy néznek ki mint Kőbánya-alsó és Csernobil keveréke. Állítólag a 60-as években épült minden, azóta csak pusztul, még arra sem vették a helyiek a fáradságot, hogy a fémet elhordják....

Kutaisi belvárosa olyan Uniós támogatásos szagú hely – szépen felújított, teljesen funkciótlan tér ahol nagyon fiatal grúzok csapatba verődve próbálják élvezni amit itt lehet (egymás társaságát legfeljebb) szóval látszik az élni akarás. Az esti sörözésnél többen odajöttek, szóba (próbáltak) elegyedtek velünk, tört angolssággal, oroszul és elmondták, hogy ők már jártak Európában és örülnek nekünk, és Grúzia szép hely – de a fiatalo azért elvágyódnak.

André (ez az én vesszőparipám, a Csontbrigád hivatalos aggódója vagyok) nagyon szereti a hegyeket, és benne ülni is egész elviselhető, miután 1.5 bar-ra leengedtük a kerekeket. Továbbra is folyik az olaj, valószínűleg az olajteknő tömítésénél, de már elengedtem ezt a kérdést, ha André ezt szereti, csinálja nyugodtan, mindenkinek megvan a maga szórakozása, ha kér, hát kapjon olajat...

Ami még nagyon tanulságos (de erről hosszabban, később) az a vezetési stílus ezekben az országokban. A közhiedelemmel ellentétben nem az albánok vagy a törökök, vagy a grúzok vezetnek őrülten és agresszívan, hanem mi magyarok otthon. Mindenki mindenhol elengedett minket, ha gyorsabbak voltunk (és általában azok voltunk), csinálnak plusz sávot, ha kell, lehúzódnak, dudálnak folyamatosan, de ez itt csak figyelemfelhívás vagy köszöntés. Nagyon gyorsan meg lehet szokni. Ha tolakodnak, azt faarccal teszik, semmi indulat. Bár a grúz határ már kemény volt, de ez már más tészta. Most már megyek, indulni kell, ma is rövid de erős terepes hegyi szakasz jön, kevés térerővel, így a kn-t ide írom, ha nap közben nem lehetne.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.