12. nap Ambolauri - Tbilisi

Hát a mai nap nem téptük fel a betont, ez már egyszer biztos, összesen 270 kilometrovát kellett megtenni. Mindenki nagyon várta a fővárost, mert leszámítva a Kaukázus hegyeit, eddig Grúzia nem igazán villantott, szó ami szó. Valamin volt ma a levegőben, mert felváltva aludt mindenki a kocsiban. Sajnos nekem sikerült kifognom az úgynevezett grúz autópályát a főváros előtt, rémisztő dolog egy kettő tonnás kilencven lóerős, kettő méter tíz magas terepjáróval úgy előzni, hogy közben elfogy a sávod, de nem kicsit fogy el, hanem le van betonfalazva a vége, persze tábla az nincs. Egyszer le kellett dudáljak egy szembe jövő taxit....

Út közben nem hagyhattuk ki Gorit, sztálin (direkt kis betű) atyuska szülővárosát. A sztálin múzeum szürreál, utoljára Assisiben láttam olyat, hogy körbe építenek egy meglévő épületet, csak az nem sztálin szülőháza, hanem Szent Ferenc által épített templom volt. Megnéztük még a nemzetek atyjának szép vonatát is, majd robogtunk tovább. Egyébként jó volt látni, hogy Gori is ugyanolyan gyártelepekkel telepakolt szocialista borzalom, mint a többi város, megkapta ez a hely is ami járt neki. Terv gazdaság über alles.

Leszámítva a benzingőzt és a romokat Tbilisi kellemes város, szépen kivilágított várral, templomokkal, és főutcával. Egy aranyszabály van, ha nem bírod a romot, ne menj e a főutcáról. Ha viszont nem okoznak gondot a bedeszkázott ablakok és az omló házak, csak bátran a közepébe! Bár elég szépen bejártuk, reggel még lehet, hogy visszatérünk,majd ahogy kiadja a felkelés. Holnap vadkemping, szóval no post, legyetek türelemmel.

B komment

Ma ettünk végre étteremben ételt. Ezt azért fontos kihangsúlyozni, mert a csapat nem igazán evett – az amúgy kacsapüré-nek ejtendő sajtos lepényen kívül – vállalható minőségű ételt rendes helyen vagy egy hete. Tegnap példaul a modern grúz építészet remekében, az Ambrolauri hotel étteremben ettünk borzalmas kaját drágán, szóval ez már kijárt a csapatnak.

A csapat végre felvette az utazás ritmusát, időben kelés, némi étel, némi ital... ez mondjuk szükséges is a helyiekkel való kapcsolatfelvételhez, ma például a portás gyerek annyira részeg volt, hogy tánclépésekben ment fel a szobát megmutatni, majd közölte, hogy 14 éve Budapesten járt egy tánctalálkozón, egyébként meg grúz néptáncos.

Az angol nyelv továbbra sem működik igazán, de ennek vannak előnyei is, a felszolgáló lány az étteremben a hasát simogatva jelezte, hogy az adott étel belsőségből készült... Mondjuk ezután elég udvariatlanság lett volna végigmenni a csirkemell és a borjúláb kaják elmagyarázásán....

Holnap megint felmászunk kétezer méterre, újabb ország, lassan tényleg magunk mögött hagyjuk a civilizációt. (ezt kizárólag a wifi-re kell érteni, a közkeletű definíció szerintit már valahol Törökországban elvesztettük)

Remélem az örményeken nem ment úgy végig a kommunista gyárépítési mánia, mint a grúzokon, egyértelmű, hogy itt csak az a szép és jó, ami 60 évesnél régebbi. Szóval várjuk a holnapot, a vadkempinget és a Sevan tavat, utána pedig végre jön Karabah.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.